A “cloud computing” az utóbbi években lett divatos kifejezés és gyakorlat a számítástechnika világában, mostantól ebből a PlayStation 3 játékosok is profitálhatnak. Mentéseiket egy külső szerveren is tárolhatják a konzol mellett.

A Sony tegnap jelentette be, hogy hamarosan elérhetővé teszi a Cloud Storage (szó szerint felhőben tárolás) nevezetű funkcióját, melynek lényege, hogy ezentúl nem csak a konzol merevlemezén lehet mentéseket tárolni, hanem fel lehet majd tölteni azokat egy külső szerverre. Ennek előnye nem csupán az, hogy helyet lehet vele spórolni a konzolon, hanem az is, hogy a szerverről bármikor lehívhatók egy mentések, azaz, ha valaki mondjuk egy barátja konzolján szeretne adott játékot folytatni, akkor azt megteheti anélkül, hogy saját PS3-ma nála lenne.

Erről először még 2009-ben pletykáltak, azonban természetesen itt is van egy csapda: a szolgáltatás kizárólag a PlayStation Plus előfizetőinek lesz elérhető. A Sony Online Saving-ként, azaz online mentésként emlegeti a funkciót, és a konzol 3.60-ás firmware-jével lesz elérhető.

Amint további információink lesznek az online mentésről, közzétesszük.