Nem újdonság, hogy a PlayStation 4 fogy mint a cukor, még magát a kiadót is meglepte, hogy mennyire, azt viszont kevesen várták, hogy még februárban egy jelentős mérföldkőhöz el fog tudni érni az újgenerációs konzol. 

Bár a Sony csak március 31-ig bezárólag várta azt, hogy a konzolból elfogyjon 5 millió darab, a PlayStation 4-ből a mai napig már 5,3 millió kelt el világszerte. Ha valakit ez nem győzne meg, akkor vegye figyelembe azt a tényt, hogy a konzol az őshazájában, Japánban még meg sem jelent, erre már csak néhány napot kell ugyan várni.

A Microsoft zöldült arccal figyelheti ezt a teljesítményt, nem kérdés, hogy a Sony nagyon elhúzott a redmondi óriás előtt, s bár ez még közel sem jelenti azt, hogy nyertesen kerlü majd ki ebből a generációból, mindenesetre optimizmusra ad okot az egyik oldalon, a másikon pedig fejtörésre.