A San Diegóban megrendezésre került Comic Con falain belül a Microsoft is képviseltette magát, ahol Ken Lobb beszélt arról, hogyan is lesz rögzíthető az Xbox One-nal éppen zajló játékmenet.

Az új konzol automatikusan rögzíti és a merevlemezen tárolja az utolsó öt perc játékmenetét, melyet később szerkeszteni, azt követően pedig megosztani lehet majd a barátainkkal. Korábban a Sony is bejelentette ugyanezt a fícsört, azonban az nem világos, hogy vajon a klipek milyen hosszúak lehetnek.

Korábban  még arról lehetett hallani, hogy ez a limit 15 perc lesz, azonban Neil Brown megerősítette múlt héten, hogy ez csupán hét perc lesz. Úgy tűnik tehát, hogy az Xbox One-on rövidebb klipet lehet csak rögzíteni és tárolni, bár nem mintha ennek különösebb jelentősége lenne.