Újabb Kickstarter-sikernek lehetünk szemtanúi: egy új konzol megalkotásához szükséges projekt elindításához 1 millió dollárra volt szükség, egy nap leforgása alatt több mint 2 millió gyűlt össze. Érkezik az Ouya nevű konzol.

Az Ouya egy Androidon alapuló konzol a tervek szerint, mely 100 dollár alatti vételárával akarja meghódítani a játékosokat. A hardver egy négymagos NVIDIA Tegra 3-as processzorból, 1 GB memóriából és 8GB háttértárból áll, melyet lehet bővíteni SD kártyával. A 802.11b/g/n szabványnak megfelelő Wi-Fi kapcsolat, USB 2.0-s port és Bluetooth 4.0 lapul meg a konzol belsejében. Mindehhez vezetéknélküli kontroller dukál, touchpad-del, 8 akciógombbal és két analóg karral.

A fejlesztők a konzol mellé a dev kit-et is mellékelik, s mindenkit arra bátorítanak, hogy buherálja szabadon a konzolt abból a célból, hogy az fejlődhessen. A beavatkozás nem jár garanciavesztéssel, szabadon rootolható lesz.

 Minden játék teljesen ingyen lesz letölhető, sőt, a fejlesztőkkel szemben egyenesen kikötés az, hogy nem kérhetnek pénzt a játékért, azonban plusz tartalmakért már igen! Az ebből származó bevételekből 30%-ot igényel az Ouya.

Egyelőre egészen biztosan nem rezel be sem a Microsoft, sem a Sony, azonban a projekten érdemes lesz a szemünket rajta tartani, mert a koncepció ötletes, és akár életképes is lehet!

 

Nektek mi a véleményetek az új konzolról? Vennétek ilyet?