Érdekes információ látott napvilágot a napokban a Wall Street Journal tollából, miszerint a Sony a PlayStation 5-tel a hardcore játékosokra, valamint a AAA-játékokra fog koncentrálni elsősorban.

A Sony elnöke, Kenichiro Yoshida egy vállalati stratégiai megbeszélésen azt mondta, hogy

(…) a játékok sokkal fontosabbak lettek, mint valaha.

Mindez azt jelenti, hogy a japánok sokkal inkább koncentrálnak majd a következő generációban az ütős grafikával és komoly tartalommal érkező AAA-kategóriás játékokra. Mindezzel újabb és újabb vásárlókat kíván a Sony megnyerni magának, és konzoljának.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek indie-játékok, de a hangsúly a nagy kiadókon lesz a következő generációban. Egy másik Sony-vezető szerint mindez azért van, mert

(…) az emberek azért vesznek konzolt, hogy csúcsminőségű címekkel játszanak, ami csak az adott platformon érhető el.

A Sony elsődleges riválisának a Microsoftot tartja, és ezzel a stratégiával próbál majd az Xbox Scarlett elől vásárlókat elhappolni. A szintén japán Nintendo-t nem tekinti igazán riválisnak, ugyanis “ők a fiatalabb játékosokra nyitnak, mint a PlayStation törzsvásárlói”.