A japán Nikkei hírügynökség megerősítette, hogy a Wii utód konzoljának kontrollerén valóban lesz érintőképernyő. Sőt, a kontroller állítólag kézikonzolként is használható.

Az E3 keddi napján a Nintendo prezentációjának központi elem lesz a Project Cafe néven futó új konzol leleplezése, ezért érdekes, hogy most egy neves forrás erősíti meg azt a híresztelést, amiről korábban már többször is írtunk. Nevezetesen, arról a 6 hüvelykes érintőképernyőről van szó, amely a hagyományos gombok mellett a játékok irányításában is főszerepet kap.

Érdekes felvetés az, hogy a Wii 2 kézikonzolként is megállja majd a helyét. A Nikkei konkrétan meg is erősíti, hogy a Nintendo úgy szeretné minél több ember figyelmét felkelteni, hogy a kontrollert hordozható kézikonzolként is használhatjuk majd. Kedden minden kiderül.