A Microsoft továbbra is követi az előző évek hagyományát, s a múlt héten leleplezett Xbox One konzolja is régiókódos lesz, jelentette be a vállalat. Persze nem valószínű, hogy emiatt több vagy épp kevesebb fogyna a konzolból.

A Microsoft a Digital Trendsnek adott közleményében erősítette meg, hogy az Xbox One is régiókódos lesz. Mint a vállalat elmondta, a zene- és filmiparhoz hasonlóan a játékoknak is ugyanolyan országspecifikus szabályokat kell tiszteletben tartani, s ez a jövőben, azaz az Xbox One esetében is így lesz.

A Sony jelenlegi gyakorlata szerint a PlayStation 3 és a Vita sem használ régiókódot, azaz, a világ bármely pontján vásárolt játék futtatható rajta. Az Európában vett Xbox One konzolokon csak európai játékok futnak majd (PAL), bár ne feledjük el, hogy dönthettek korábban is úgy a kiadók, hogy egy játékot régiófüggetlenül adnak el.