Se a Sony nem szándékozik a PlayStation 4-et, sem a Microsoft az új Xbox-ot 2014 előtt piacra dobni, állítják a két gyártóhoz közeli források.

Különböző bennfentesek úgy nyilatkoztak a Kotakunak, hogy még néhány évig mindkét gyártó kitart az aktuális konzolja mellett. Más források azt állítják, hogy bár a két nagy konzolgyártó eredeti terve valóban ez, a jövő évben esetleg megjelenő új Nintendo konzol felülírhatja eredeti terveiket. 2014-ig az iparág egyik szereplője sem várja, hogy az új generációs konzolok piacra kerülnének.

A Microsoft állítólag még nemhogy az időpontot, de még azt sem döntötte el, hogy mi is lesz az új konzoljában. Vajon kövesse a Nintendo stratégiáját, s már a megjelenés napján nyereséges legyen? A Sony ugyanis hosszú éveken keresztül veszteséges volt még a PS3 megjelenése után, bár az Xbox 360 jóval hamarabb fordult át termelőbe.

Michael Pachter, a jóslatairól elhíresült Wedbush Morgan elemző azt nyilatkozta, hogy “Nem hiszem, hogy akár a Sonyt akár a Microsoftot érdeklené az új konzol, amíg nem tudnak egyet előrelépni a technológia terén, s ami pláne biztos, hogy nem akarják 600 dolláros áron (kb. 120 ezer forint) piacra dobni azokat.”