A Sony új handheld konzoljának, a PlayStation Vita-nak fényes jövőt jósolnak elemzők, ugyanakkor kérdéses, hogy mikorra lesz a konzol nyereséges.

Kazuharu Miura, az SMBC Nikko Securities elemzője szerint a Vita-ból 2012 márciusig akár 2.5 millió példány is elkelhet majd, csak Japánban. Ehhez jön hozzá még az a 7 milliós szoftvereladás is, melyet Miura jósol a Vita-nak ugyanebben az időszakban. A konzol sorsa persze nagyban múlik a hozzá készülő játékokon.

Azonban ez a sikere relatív. Ha figyelembe vesszük, hogy a Sony minden egyes konzolját veszteséggel adja el, akkor már más a gyerek fekvése. Elemzők szerint a Sony minden egyes eladott Vita-n 65 dollárt bukik majd, 2013-ra ez az összeg 32 dollárra csökkenhet. Ekkora már 8.5 millió példány kel el a konzolból, s a szoftverek pedig a 28 milliós határt ostromolják.