Az 505 Games és a brit fejlesztő, Rebellion közösen jelentették be a 2012-ben megjelenő Sniper Elite V2-t. Az első részt egyszerűen imádtam.

A Sniper Elite V2 folytatása a 2005-ös első résznek, melyet még PC-n játszottam, és minden másodpercét élveztem, második világháború ide vagy oda. Konkrét részletekkel nagyon még nem rendelkezünk, platformként “a konzolok jelenlegi generációját” emlegetik, PC-s megjelenésről nincs szó, de ez minket nem is érdekel.

“A Sniper Elite mindig is a műfaj mércéje volt, melyet soha nem sikerült megütnie másnak – egészen mostanáig” – nyilatkozta Ian Howe, az 505 fejese. “Gondoskodunk róla, hogy a folytatás a legélethűbb második világháborús sniper játék lesz, nem csak a ballisztikát illetően, hanem abban is, ahogy érzékelteti majd azt a “tedd meg vagy halj meg” pillanatot, ahol egyetlen lövés igenis számít.”

Személy szerint rendkívül felcsigázott a folytatás híre, gyakorlatilag tényleg nem létezik jó sniper játék konzolra, a Sniper Ghost Warrior-ról inkább nem beszélnék.

S a végére egy kis nosztalgia, ilyen volt hat évvel ezelőtt az első rész. Technikai szempontból persze már  vicces, de aki játszott vele, annak biztos nagyot dobban a szíve, ha felidézi a játék kiváló hangulatát.