A Diablo III PlayStation 3 és 4 változatát még februárban jelentette be a Sony, azonban a Microsoft platformjára a mai napig nem érkezett megerősítés a játékról. A mai napig. Ugyanis már hivatalos: szeptember 3-án érkezik a Diablo III konzolokra.

A Diablo III konzolos változatát a kontrollerhez szabták, s a kameramozgást is teljesen átdolgozták, melynek az lesz az eredménye, hogy a főhős középre, illetve a képernyő előterébe kerül. Emellett teljesen új interfész is kerül a konzolos verziókba. Mike Morhaime, a Blizzard verzérigazgatója a következőket nyilatkozta:

Az, hogy barátaiddal egy nagy képernyő előtt játszhatsz a Diablo III-mal, egy teljesen új élményt hoz a játékba, s az újragondolt irányítással, illetve az interfésszel rendkívül szórakoztató a játék Xbox 360 és PlayStation 3 platformokon.

A játékot különböző láncoknál már elő lehet rendelni, 59,99 dolláros áron. Az előrendelők különböző in-game tartalmakat kapnak ajándékba.