A nagy konzolgyártók mindegyike megszólalt, s véglegessé vált az idén júniusban megrendezendő Electronic Entertainment Expo 2012 kiállítás menetrendje, melyet a köznyelv inkább csak E3-ként ismer.

A hagyományoknak megfelelően az expót a Microsoft nyitja, minderre június 4-én, este 7 órakor kerül sor. A Sony június 5-én hajnalban mutatja be azt, hogy mi van a tarsolyában, egészen pontosan 3 órakor. A Nintendo pedig a két időpont között tartja meg prezentációját.

S hogy mire is számíthatunk? A Nintendo egészen biztos, hogy az év végén megjelenő, következő generációs konzolja, a Wii U köré építi fel a prezentációt, s rajongók reménykednek abban, hogy a Microsoft is megszólal végre a Durango kódnéven futó, next-gen fejlesztése ügyében. A Sony-tól ilyesmit nem várunk, korábbi nyilatkozatok szerint a PlayStation 4 még várat magára.

Persze minden lehetséges.