Három év telt el azóta, mióta 2009-ben a Borderlands megjelent, így a rajongók már meglehetősen türelmetlenek, hogy mikor érkezik a folytatás. Nos, mindenki megnyugodhat, még egy fél év, és már kézbe is lehet venni a játékot.
Bővebben›feb
22
Homefront Ultimate Edition megjelenési dátum

A THQ a mai napon bejelentette, hogy márciusban érkezik a Homefront Ultimate Edition, a tavaly márciusban megjelent FPS két DLC-vel bővített változata, jóárasítva. Aki kedveli az FPS-eket, azoknak jó vétel lehet.
Bővebben›feb
22
Késik a The Secret World

Bár már eleget kellett így is várni a Funcom MMORPG-jére, a napokban kiderült, hogy most még többet kell, április helyett csak júniusban jelenik meg az ígéretes játék.
Bővebben›feb
22
Mass Effect 3 – digitális megjelenés már az első nap

Amikor a Mass Effect 3 a jövő hónap elején megjelenik, az összes lehetséges módon megvásárolhatod majd, legyen szó akár fizikai, akár digitális PC formátumról. A BioWare bejelentette, lesz ezen kívül más is.
Bővebben›feb
22
Lesz Androidos Borderlands 2

Meglepő hírrel szolgálunk így ma reggel, miszerint a valamikor idén nyáron a nagykonzolokra érkező Borderlands 2 az Androidos tablet-ekre is megjelenik, másként fogalmazva, mobilizálja magát.
Bővebben›feb
22
Mass Effect 3 – alap tartalom DLC-ként extra pénzért

Ha játszottál a Mass Effect 2-vel, a képlet egyszerű volt: ha a teljes értékű játékon felül szerettél volna extra karaktert és küldetést, egy DLC keretében fizetned kellett érte. A Mass Effect 3 tovább lép: alap tartalmat árul pénzért a megjelenés napján.
Bővebben›feb
21
A Naughty Dog nem fejleszt Vitára

Kissé ellentmondásosan nyilatkozik a Sony és a Naughty Dog, amikor az előbbi azt állítja, hogy a cég összes belsős stúdiója fejleszt PlayStation Vitára játékot, míg utóbbi ezt hevesen cáfolja. Ugyanakkor a jövőben nem zárják ki ezt a lehetőséget.
Bővebben›feb
21
Spec Ops: The Line megjelenési dátum

A 2K Games hosszú várakozás után bejelentette a Spec Ops: The Line megjelenési dátumát, a TPS a homokos Dubai-ban játszódik. A megjelenési dátum mellé az előrendelői extrákat is bejelentette a kiadó.
Bővebben›Hitman: Absolution – Diana Burnwood trailer

A Square Enix friss Hitman: Absolution videót tett közzé, mely Diana Burnwood-ot, a 47-es ügynök legújabb célpontját mutatja be a nagyközönségnek. A franchise rajongói furcsának találhatják, hogy az egykori barát most már célponttá vált.
Bővebben›Itt a bővített Mass Effect 3 CGI trailer

A BioWare a tegnapi bitang hangulatos trailer után most közzétette annak bővített verzióját, amely közel egy perccel hosszabb a korábban kiadottnál. Nem lehet elégszer megnézni, annyira ott van a topon.
Bővebben›feb
21
Két nap alatt behozta az árát a PC-s Alan Wake

Még csak két napja jelent meg a Remedy gondozásában a PC-s Alan Wake, de máris visszahozta a fejlesztési és marketing költségeket, melyre még maga a kiadó sem számított.
Bővebben›Készül a Crysis 3

Az Electronic Arts szinte folyamatosan vesz fel új embereket különböző projektjeihez, ebből viszont mi következtetni tudunk arra, hogy mi is van készülőben a kiadónál. Egy új álláshirdetés minden bizonnyal a Crysis 3 elkészítéséhez toboroz szakembert.
Bővebben›