Három évvel a megjelenése után a PlayStation 4-ből már több mint 50 millió fogyott világszerte, ebben az újonnan megjelent PlayStation 4 Pro is benne van. Sokat segítette a Fekete Péntek. 

December 6-ig, azaz a tegnapi napig 50 millió PS4 fogyott világszerte, mely azt a számot takarja, amit ténylegesen megvásároltak az üzletekben, nem azt, amit a Sony kiszállított. A Fekete Péntek óriásit dobott az eladásokon, no meg persze a PS4 Pro megjelenése. A Sony szerint a PlayStation-márka történetének legsikeresebb hete volt a mostani Fekete Pénte-es hét, soha még ennyi konzolt nem adtak el ilyenkor a japánok.

Bár a siker valóban nagyon jelentős, még 30 millió konzol kell ahhoz, hogy beérjék a PlayStation 3-at, s még ezzel sem lennének a legsikeresebb konzol közelében sem. Persze, még csak három év van a PS4 mögött, s minden reménye megvan arra, hogy a következő három évben átlépjék a 100 milliós lélektani határt.