Úgy tűnik, a Capcom szakít azzal a bejelentési trendjével, melynek lényege, hogy a bejelentést is bejelentik, aminek persze semmi értelme. Most más módszert választottak.

2010-ben nem egyszer olvashattunk olyat a Capcom-tól, hogy jövő héten majd be fogunk jelenteni valamit, amivel engem mindig az őrületbe kergettek. Jelentsék be azt, ha van mit …

Úgy tűnik, ezzel felhagytak, legalábbis átmenetileg, ugyanis most egy teaser oldalt indítottak, melyen egy számláló ketyeg visszafelé, egy fokkal kevésbé idegesítő ez, mint a bejelentések bejelentése. Az oldal “DD” néven fut, s egyelőre senki nem tudja, mit is óhajt a cég bejelenteni majd. Persze ezt nem hagyták annyiban, és szorgos játékosok kutakodni kezdtek, melyből kiderült, hogy a Capcom nem is olyan rég levédette a Dragon’s Dogma nevet, ami egybecseng egyrészt a DD-vel, másrészt a számláló hátterében sárkányos díszítés látható.

Ezek szerint a Capcom valamilyen sárkányos játékon dolgozik, de hogy ez egy AAA kategóriás játék, vagy egy DS-re készülő bugyutaság, egyelőre nem tudni.