Az Activision bejelentette, hogy a Call of Duty: Modern Warfare 3 következő DLC-je, mely az Overwatch nevű térképet tartalmazza, feburár 21-én lesz elérhető, Xbox 360 Elite előfizetők részére.

Az Overwatch egy new yorki felhőkarcoló tetején játszódik egy építési területen, s nem nehéz elképzelni, hogy egy igen csak figyelmesen kell majd közlekedni, ugyanis könnyen a mélybe zuhanhatsz, ha nem így teszel. A Microsofttal kötött exkluzivitási szerződés értelmében a PlayStation 3 rajongóknak néhány héttel többet kell várni a DLC-re.

Amint azt az Infinity War korábban bejelentette, az első két expanziós tartalom, a Piazza és a Liberation térképek február 28-tól lesznek elérhetőek a Sony konzoljára, így nem nehéz kitalálni, hogy az Overwatch-ra is öt hetet kell még várni az X360 verzió megjelenéséhez képest.

Azoknak, akik nem fizettek elő az Elite szolgáltatás prémium részére, meg kell várniuk a klasszikus DLC bundle megjelenését, mely márciusra várható. Az Activision azt is bejelentette, hogy a következő X360 Elite tartalom a Black Box nevű multiplayer térkép lesz, illetve két új Spec Ops küldetés, a Black Ice és a Negotiator.