Korábban írtunk arról, hogy az inFamous 2 új karmarendszert kap, mely túllép az első részben megismert jó és rossz közötti szimpla választáson. Most videók is érkeztek erről.

Az eredeti inFamous-ben a játékosok tudtak választani jó és rossz között, azonban a választás gyakorlatilag semmilyen hatással nem volt a további játékmenetre. Az inFamous 2-ben ez megváltozik.

A játékban ahelyett, hogy egyszerű karma rendszerről lenne szó, az inkább azokhoz a karakterekhez kötődik, akiktől küldetéseidet kapod. Az alábbi videón például Cole megfogadja Zeke tanácsát, hogyan is szabadítsa ki szövetségesét az ellenség karmai közül. Kiszabadítva egy csapat rendőrt együtt indulnak egy közös támadásra. Ez csupán egyik útja lenne a küldetés teljesítésének.

 

 

A második videón azt láthatjuk, hogy Cole új szövetségesének, Nix-nek drasztikusan más ötlete támad, pakoljanak meg egy  villamost robbanószerrel, s azzal szálljanak bele a szövetségesüket fogva tartó épületbe.

 

 

Mindkét megoldással elérjük a célunkat, de utólag derül ki, hogy ha Nix tanácsát követtük, akkor bizony negatív karma pontokat zsebelünk be a végén.  Sajnos az, hogy jól vagy rosszul döntöttünk mindig csak utólag derül ki, de ettől lesz izgalmas a játék, s ha hibáinkból tanulunk, a következő végigjátszáskor már tudatosabban választhatunk.