Cory Blog, a God of War II direktora hat évvel ezelőtt hagyta el a Sony Santa Monica csapatát, s ma Twitteren jelentette be, hogy visszatér a stúdióhoz, ahol valami “elképesztő” projekten dolgozik társaival.

Hat évvel ezelőtti távozását követően egy új Mad Max-játékot akart készíteni George Miller-rel, de ez végül nem sikerült neki. Ezt követően az  Avalanche Studios-hoz igazolt, majd röviddel később a Crystal Dynamics csapatát erősítette, ahonnan áprilisban távozott.

Blog elmondása szerint a Santa Monicánál egy elképesztő projekten dolgozik, melyről semmit sem árult el. Talán az új God of War-játék készülődne? Kicsit korai lenne, hisz az Ascension a közelmúltban jelent meg, bár való igaz, hogy a csapatnak elő kellene rukkolnia valamilyen nextgen projekttel.

A Sony Santa Monica jelenleg a The Order: 1886 című játékon dolgozik, illetve van egy be nem jelentett projektjük is. Könnyen lehet, hogy ez azonos a Blog által említett játékkal.