A Wii U E3-as bejelentése óta több kiadó és fejlesztő már letette voksát a Nintendo új konzoljára, azonban a Take-Two Interactive eddig nem volt köztük. Még mindig fontolgatják, mi lenne a legjobb.

Ami a dilemmát okozza, az a tény, hogy a Wii U hardvere meglehetősen hasonlít majd az Xbox 360-hoz és a PS3-hoz, így az azokra készült játékokat nem lenne túlságosan nehéz a Wii U-ra portolni. Igen ám, de a Take-Two pont ezt nem akarja, szerintük ugyanis nem lesz elegendő pusztán portokat készíteni a konzolra.

Karl Slatoff, a Take-Two operatív vezetője úgy nyilatkozott, hogy természetesen örülnek az új HD konzol megjelenésének, s ha minél több embert tud elérni a Wii U, az az ő lehetőségeiket is bővíti. “Minket nem mozgat az, hogy egyszerű portokat készítsünk, sosem hittünk az egyszerű portolásban, mindig az egyes gépek egyéni tulajdonságait figyelembe véve fejlesztettünk.” Ráadásul Slatoff szerint még a célközönség összetételét is figyelembe kell venni, ugyanis a Wii célközönsége jelentősen eltér a két másik nagykonzol közönségétől.