Úgy tűnik, tényleg hatalmas várakozás előzi meg a PlayStation 5 megjelenését világszerte, ugyanis a Sony megkétszerezte korábbi igényét a még 2020-ban legyártandó hardverből. Így is hiány lehet belőle.

A Bloomberg információi szerint az elektronikai gyártó megkétszerezte a PlayStation 5 darabszámát, amit még idén kell a gyártósorokról lepakolni. A Sony értesítette partnereit, hogy nagyobb kibocsátásra készüljenek.

Korábbi információk szerint a japánok 2021 márciusig 5-6 millió darabot szerettek volna gyártani a konzolból, melynek tömeggyártása júniusban kezdődött. Az új cél az, hogy tíz millió konzol kerüljön le a gyártósorokról még idén. Ennek ellenére források azt állítják, hogy még így is gond lehet a készletekkel, és bizony nem jut majd el mindenhova a vadonatúj hardver.

A Sony aktuális rendelését október és december között kell legyártani, azonban a Bloomberg szerint ez az 5 millió konzol bizony nem fog Kínából Európába és Amerikába eljutni még 2020-ban, ugyanis ez hónapokat vesz igénybe.