Érdekes pletykát szellőztetett meg a Kotaku, miszerint, a PlayStation 4 egyik nyitócímének számító DriveClub lehet, hogy csak jövő tavasszal jelenik meg az idén novemberi start helyett. Ha ez igaz, szinte játék nélkül marad a PS4.

A feltételezett csúszás okát egyelőre nem tudja senki, és sem az Evolution Studios, sem pedig a Sony nem erősítette meg az értesüléseket. Ha azonban mindez igaznak bizonyul, az azt jelenti, hogy a novemberi megjelenésekor szinte játék nélkül marad a PlayStation 4. A napokban derült ki az is, hogy a Watch Dogs nem lesz a nyitócímek között, most pedig egy olyan játék van soron, ami ráadásul ingyen járna mindenkinek, aki megvásárolja a konzolt.

Kíváncsian várjuk a cáfolatot, avagy a megerősítést.