Március végén került volna forgalomba a Konami PC Engine Core Grafx mini névre keresztelt retrokonzolja, azonban el kellett halasztani a megjelenését, a Kínában kialakult járványügyi helyzet, és a gyárak leállása miatt.

Nem volt kérdés, hogy vajon a koronavírus (COVID-19) hatással lesz-e a videojáték iparra, csak az volt kérdés, hogy mikor. A Konami bejelentette, hogy elhalasztja a PC Engine Core Grafx mini konzoljának premierjét, ugyanis a gyártósorok kénytelenek voltak a járvány miatt leállni Kínában.

A pontos megjelenési dátum március 19. lett volna, a konzolért 90 eurót kell majd fizetni. A cég nem tudta megmondani, hogy mikor kerül kereskedelmi forgalomba a konzol.

A probléma aktualitása a Sony és a Microsoft számára sem hanyagolható el, több iparági résztvevő szerint akár ők is kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy az Xbox Series X és PlayStation 5 megjelenését el kell halasztaniuk.