Bár eredetileg idén márciusra datálták, mégsem jelent meg a Watch Dogs: Legion, későbbre halasztották a megjelenést. A legújabb információk szerint év végén érkezhet az Ubisoft játéka, az új generációs konzolok nyitócíme lehet.

A VGC információi szerint az Ubisoft képes alkalmazkodni az új generációs konzolok megjelenéséhez, és számukra nem jelent problémát, ha az bármilyen oknál fogva elcsúszik. A francia kiadó készen áll arra, hogy ehhez igazítsa a játékai megjelenését, ami azt is jelenti, hogy akár már év végén debütálhat a Watch Dogs: Legion.

A kiadó vezérigazgatója, Yves Guillemot azt nyilatkozta a The New York Times-nak, hogy a cég játékainak megjelenését nem igazán érintette a koronavírus miatti távoli munkavégzés bevezetése. Azt mondta, hogy a Microsoft és a Sony lehetővé tette a fejlesztőknek, hogy továbbra is használják a devkiteket, és dolgozhassanak a következő generációs játékokon.