Van élet a Bungie után, mi sem bizonyítja jobban, hogy a 343 Games gőz erővel dolgozik a Halo 4-en, melyről most újabb infokat tudtunk meg az Xbox World magazin jóvoltából.

Az Xbox World magazin legújabb számában a 343 munkatársai leültek egy kicsit dumálni a Halo 4 sztorijáról a szerkesztőkkel, több érdekes információra is fény derült az interjúból. Ezek közül az első, hogy Master Chief páncélja radikális változáson ment át és Cortana is veszélyben van.

Frank O’Connor, a Halo 4 egyik vezető fejlesztője nyilatkozta, hogy a kedves segítőnk, Cortana is veszélyben van, mert a szavatossági ideje lejár hamarosan, és ezért a mesterséges intelligenciát le kell selejtezni.”Az AI-nak hét év az élettartama, mielőtt az állam leselejtezi őket” – mondta Connor. “Már a Halo 3-ban is közel állt a természetes élettartaménak végéhez, és sokkal több információval rendelkezett, mint más mesterséges intelligencia. A történet folyamán jelentősen fejlődik, azonban közel áll a leselejtezéshez”.

A történettel kapcsolatban annyit árultak el a 343 munkatársai, hogy néhány extra meglepetéssel is szolgálnak majd, és nagyon bíznak benne, hogy a rajongók szeretni fogják a játékot, s vissza tudják köré varázsolni azt a speciális atmoszférát, ami a korábbi Halo epizódokat lengte körül.