Az első rész stílust teremtett, és olyan magasra tette a mércét, melyet a másodiknak nem sikerült átugrania. A legfrissebb jelek szerint már megkezdődtek viszont a harmadik rész munkálatai, legalább is arra következtethetünk, hogy készülőben a Mafia III.

Egy valamit szögezzünk le rögtön az elején, mielőtt hiú ábrándokat keltünk: ha lesz is Mafia 3, egészen biztosan már csak a következő konzolgenerációra készül el. A 2K Czech szakembereket keres következő projektjéhez, mely jó eséllyel a Mafia III lesz.

A Gamasutra-n megjelent álláshirdetés szerint a stúdió “egy szigorúan titkos, még nem bejelentett, azonban rendkívül érdekes projekt”-hez keres jelentkezőket az alábbi munkakörökbe: vezető küldetéstervező, szenior játékmotor programozó, szenior producer, VFX artist. Mindegyik munkakörben előfeltétel a konzolos tapasztalat.

Még augusztusban lehetett arról hallani, hogy a 2K Czech már dolgozik a Mafia III-on, Xbox 720 és PlayStation 4 platformokra.  Vélhetően még huzamosabb ideig csak pletykákat hallhatunk a játékkal kapcsolatban.

Örülnétek neki, ha elkészülne a harmadik rész?