Max Payne sok évnyi piálás után visszatért, öregebb, pocakosabb, érdesebb hangú, mint bármikor korábban. A Rockstar Games gondozásában elkészült TPS lövölde ezúttal Brazíliába, Sao Paolo-ba kalauzol el egy felejthetetlen kalandra.

Még ha egy olyan kiváló csapatról is van szó, mint a Rockstar Games, merész húzás közel tíz évnyi kihagyás után úgy elkészíteni a Max Payne harmadik részét, hogy az első kettő egy gyökeresen más kultúrájú fejlesztő, a finn Remedy műhelyében készült. Pláne igaz ez az állítás, ha belegondolunk, hogy az első két Max Payne játék még így tíz év távlatából sem kopott meg, stílust és hagyományt teremtett, egyesek a mai napig ikonikus, kesernyésen fanyar noir lövöldeként nosztalgiával gondolnak rá vissza.

A Max Payne 3 ráadásul ott folytatja, ahol az előző rész abbamaradt, az alapkoncepció nem változott: a családja kiirtása miatt félig az őrületbe kergetett, drog- és alkoholfüggő, teljesen lecsúszott volt new yorki zsaru a démonaitól próbál szabadulni. “Ahogy látom, kétféle ember létezik: az egyik csoport, akik arra áldozzák az életüket, hogy a jövőjüket építsék, a másik pedig akik a múltjukat akarják összerakni. Túlságosan sokáig rekedtem e két világ között.”

Nyolc évvel a második rész eseményei után Max Brazíliába, Sao Paolo-ba megy, hogy új életet kezdjen. A több liternyi bevedelt skót whiskey-től mámorosan, az ébrenlét és álom, illetve őrület határán, az irdatlan melegtől tacsakosra izzadt ruhájában Max lakásában marcangolja magát, az egyetlen dolog ami tudatáig eljut, a plafonon forgó ventilátor zümmögése. Cigarettáját két slukk után elnyomja, majd újat gyújt, feje iszonyatosan hasogat a fájdalomtól, látása homályos, az agyában milliószámra véletlenül felvillanó képek olyan szenvedésről adnak tanúbizonyságot, melyet kontrollerrel a kezünkben is magunknak érzünk. Max Payne egy halálra ítélt, teljes emberi és idegroncs.

A játék felütése úgy vág pofán, hogy alig térsz magadhoz, a nyirkos dél-amerikai levegő az összes bűzével mázsás teherként telepedik rád. Amikor felhangzik az a cselló- és hegedűszólam, amit oly jól ismerünk, a hátadon is feláll a szőr, s a vér megfagy ereidben. Nincs menekvés, a bevezető képsorok zökkenőmentesen, látványos animáció keretében folynak át a játék menüjébe. Mint ahogy Max is képtelen múltjától szabadulni, neked sincs esélyed arra, hogy ne legyél részese ennek a nyomorult, mocsoktól átitatott világnak.

Az első néhány percben észre fogod venni, hogy a Max Payne 3 prezentációja minden eddigitől eltér, valami egészen különös képi világ és moziszerű élmény vár rád, ami erősen rágyúr arra a mentális állapotra, ami Max-et jellemzi. Olyan érzésed van, mintha te is bekaptál volna pár fájdalomcsillapítót, s ráhúztál volna egy fél üveg scotch-ot. Eleinte meglehetősen furcsa, hogy a játékban rengeteg az átvezető videó, már-már túl sok, azonban a játék végére érve azt éreztem, hogy a Rockstar nem is csinálhatta volna jobban, hisz tudatos dramaturgiai elemről van szó.

Max egy ismerőse invitálására érkezik Sao Paolo-ba, ahol állást ajánl neki az ország egyik legbefolyásosabb üzletembere, Rodrigo Branco, aki bár vagyonára félig-meddig legálisan tett szert, maga is elismeri, hogy rengeteg kenőpénzt fizetett ki életében. Mint ahogy azt is, hogy gyönyörű és fiatal felesége, Fabiana nyilván nem a szerelem miatt ment hozzá. Max feladata tehát az, hogy az üzletembert és családját megvédje, ha úgy tetszik, nevezzük őt testőrnek.

Egy napon ez a látszólag idilli állapot szertefoszlik, amikor egy party kellős közepén Fabiánát elrabolják, és hárommillió dollár váltságdíjat kérnek érte. Azonban a zöldhasúak átadásakor egy másik banda lecsap a pénzre, s így már nem csak a dollárok, hanem Fabiana nyomát is bottal üthetjük. Ez az a pillanat, amitől fogva a játékban egy pillanatnyi megállás sincsen, Max sodródik az eseményekkel, miközben fogalma nincs arról, hogy valójában maga alakítja azokat.

Itt lépnek képbe ismételten az átvezető videók, amiket egyesek túl gyakorinak és hosszúnak fognak ítélni, azonban ezek gondoskodnak arról, hogy a narráció olyan tökéletesre sikeredjen, melyet játékban még soha nem láttam. Óriási szerencse, hogy Max-nek ismét James McCaffrey kölcsönözte a hangját, aki olyan parádésan játszik hangszálaival, hogy önmagában már ez a tény is megér egy újabb végigjátszást. A moziszerű prezentációt, illetve a mondanivalót hivatott hangsúlyozni az a technika is, mellyel párbeszédek közben a nyomaték kedvéért bizonyos szavakat, szókapcsolatokat nagy méretben is felvillantanak a kijelzőn.

Az átvezető videók természetesen nem öncélúak, azonban a Rockstar egy technikai csavart is mögéjük ültetett: a Max Payne 3 ékes bizonyítéka annak, hogy van olyan játék, ahol nem kell töltőképernyőket bámulni, ugyanis az átvezetők alatt minden észrevétlenül betöltődik. Ettől is lesz a játék olyannyira gördülékeny, amennyire videojáték még soha, a feszes tempóval együtt csak úgy kapkodod a levegőt, agyadban lüktetnek az erek, s a véredben tobzódik az adrenalin.

S amitől lehidaltam, az nem más, mint a játék látványvilága, melyhez foghatóval még soha nem találkoztam az elmúlt húsz évben, amióta a videojátékok bűvöletében élek. Ha úgy tetszik, el fogod dobni az agyad attól a grafikai tálalástól, melyet a Rockstar az asztalunkra pakolt.  Bár a játék alatt ketyegő RAGE motor már nem épp mai gyerek, minden tárgy a végletekig kidolgozott, aprólékos. Nincsenek hullámzó, cikcakkos textúrák, minden pengeéles és gyönyörű, nem mesterkélt színekben pompázik. Legyen szó külső vagy belső térről, vízről vagy tűzről, nyomornegyedekről vagy luxusbárokról, nők seggéről vagy Max hawaii mintás ingéről, amit látsz az olyan döbbenetesen néz ki, hogy megkérdőjeleződik a következő generációs konzolok szükségessége.

A karakterek mimikája bár nem lép az L.A. Noire magasságaiba, figyelemreméltó, ajkuk minden esetben a kiejtett szavakat formázza. A játékban meglehetősen sok a scriptelt jelenet, ezek ugyanolyan folyékonyak, mint az egész játék maga, nem találkoztam olyan esettel, amikor a script kihagyott volna. Frame rate problémáktól nem kell tartania senkinek, minden olajozottan, stabilan fut, elképesztő magabiztossággal.

Ami a játék sava-borsát adja, az természetesen a harcrendszer, mely megmaradt olyan aprólékosan kidolgozottnak, mint korábban, csak a Rockstar még rápakolta az elmúlt 10 év technológiai fejlődését is. Rengeteg fegyverrel találkozhatsz a játékban, minél többet és nehezebbet viszel magaddal, Max annál lomhább lesz. A golyók célba érésével párhuzamosan töltődik az adrenalin, teljes feltöltődéskor aktiválódik a már jól ismert “bullet-time” mód, melyben lassított felvételként parádés animációk kíséretében  szórhatod a halált. A játékban két új funkcióval is gazdagodik a harcrendszer, melyek közül az egyik az. ún. “last man standing”, vagy ha úgy tetszik, második esély. Amikor halálos lövést kapsz, a mozgás lelassul, s ha eközben le tudod lőni az ellenfeledet, akkor egy fájdalomcsillapítót felhasználva mégsem halsz meg. A másik pedig az a “kill cam”, melyben a látványos effektek kíséretében követheted végig, ahogy lövedékeid az ellenfeled testébe csapódnak.

A fedezékrendszer szintén olyan funkció, melyet korábbi Max Payne játékokban nem láthattunk soha, a túlélés nélkülözhetetlen eszköze, bár nem végleges gyógyír, ugyanis az ellenfelek kis idő elteltével kifüstölnek mögüle, s legyen bár betonból, csak idő kérdése, s darabokra lövik. A játék sikerének kulcsa az állandó, folyamatos mozgás, melyre a Max Payne 3 rákényszerít, így az egyébként remekül működő fedezékrendszer inkább csak – igaz, nélkülözhetetlen – kelléke a játéknak. Viszont annál is inkább szükséged van rá, mert itt nincs újratöltődő életerő, sem vértől lüktető képernyő, ha megsebesülsz, elszórtan viszont találhatsz fájdalomcsillapító tablettákat, melyeket magadhoz véve ismét régi formádat hozod.  Ilyenkor pár pillanatra a képernyő elhomályosul, Max mintha megszédülne. Az csak hab a tortán, hogy ilyet nem találsz úton-útfélen, spórolnod kell vele, így a közepes fokozaton is kellő kihívást jelentő játék az öngyógyulásos lövöldén edzett Call of Duty regrutáknak kilószámra töri majd a borsot az orra alá. A Max Payne 3 sokszor szó szerint fájdalmas élményt nyújt.

Amiben a legtöbb játék csúnyán elvérzik, abban a Max Payne 3 sziporkázik, ez pedig nem más, mint a fizika és a mesterséges intelligencia. Előbbiért az Euphoria és Natural Motion felelős, melyek egészen döbbenetes eredményt varázsolnak a képernyőre. Ellenfeleid rongybaba módjára csuklanak össze halálos lövést kapván, de ahányan vannak, annyiféleképpen teszik ezt, teljesen hűen adják vissza a tehetetlenség fizikáját. A játék során egyetlen egyszer nem találkoztam falba belógó emberekkel, vagy padlóba süllyedő bokákkal, tereptárgynak vagy társaiknak ütközve az ellenfelek – és Max is – csetlenek-botlanak, visszanyerik egyensúlyukat, vagy éppen elbuknak. Véglegesen. A Max Payne 3 a fizika tekintetében – is – egyértelműen a jövő felé kacsint,  új lehetőséget megnyitva a videojátékok számára. A mesterséges intelligencia tökéletesen teszi a dolgát, ellenfeleid körbevesznek, kicseleznek,  gránátot szórnak rád, minden lehetséges módon törnek az életedre, egymást segítve-támogatva.

A játék hangulata döbbenetes, bár a klasszikus noir hangulat, mely az első két részt jellemezte nem annyira intenzív, viszont számomra maradandóbb élményt nyújtott. A hangulat rendkívül komor, reménytelen, egy kegyvesztett, kiégett ember lelki világát tükrözi egy olyan Dél-Amerikában, melynek valósága még inkább csak lejjebb húzza a játékos hangulatát. Külön öröm, hogy egy-egy fejezet erejéig visszatérünk a borongós New York utcáira, egyúttal a múltba, a havas Hoboken látványa és hangulata önmagában megéri a vételt.

A rendezés előtt le a kalappal, a helyszínek változatosak, és olyan élethűek, hogy perceken keresztül bámulnák minden egyes részletét, ha ellenfeleink hagynák ezt. A hangmérnök munkáját külön dicséret érdemli, a fegyverek hangja, a nyomornegyedekben kukorékoló kakas, a verésektől felhasadt szájjal sikoltozó, segítségért kiáltó nők, a portugálul karattyoló, olcsó narkótól beszívott,  uzzival hadonászó muchacho-k hangja mind-mind odaszegez a képernyő elé. Elképesztő élmény.

A nehézségi fokozattól, illetve a célzásrásegítés beállításaitól függően a kampány mód 17 fejezetének abszolválása valahol 12-15 óra között reked meg, azonban még ezek után is van miért a játékkal maradni. Egyrészt, a játékban lévő összes fegyver aranyból készült változatait a végigjátszás során alkatrészenként találhatod meg, s ha mindet sikerült összeszedned, a következő végigjátszás során nem kell aggódnod a lőszer miatt, ugyanis korlátlan lesz. A sztori Arcade módjában két típusú játék kapott helyet. A Score Attack a kampány fejezeteit játszatja újra veled, azonban úgy, hogy minél látványosabb mozdulatokat, kivégzéseket hajtasz végre, annál több pontot érsz el, maximalisták előnyben! A New York Minute-ben az óra hatvan másodpercről indul, visszafele számol, s minden egyes likvidált ellenséggel néhány másodpercet visszanyersz az idődből. Ez a játékmód meglehetősen feszes tempójú, kifejezetten nehéz, azonban a szint sikeres teljesítése miatt érzett elégedettség kárpótol mindenért.

Ha még mindez nem lenne elég, akkor vár rád a Max Payne 3 kompetitív multiplayer módja, mely decensre sikeredett.Ott van például a történet alapú Gang Wars, a klasszikus Deathmatch és Team Deathmatch módok, melyekben, ha a Rockstar Social Club regisztrált tagja vagy, és csatlakoztál valamelyik Crew-hoz, társaiddal játszhatsz egy oldalon (ha ilyet észlel a rendszer, automatikusan összeteszi az azonos Crew-ban lévő játékosokat). Mindegyik módban tapasztalati pontokat gyűjthetsz, melyek a fejlődés kulcsai: fegyvereket nyithatsz meg, készpénzzel, rangokkal gazdagodhatsz, s karaktered kinézetét is csak folyamatosan, a szintlépésekkel párhuzamosan szabhatod testre. A multiplayer módban is működik a bullet-time, ráadásul olajozottan, a funkció integrálása hibátlan lett a többjátékos módba. Bár a többjátékos módot nem nevezném korszakalkotónak, sok-sok órányi játékot biztosít még akkor is, ha a sztori módot az arcade móddal együtt már keresztül-kasul ismered.

Nehéz lenne negatívumot mondani a Max Payne 3-ról, olyannyira, hogy nem is tudok. Ha nagyon szőrös szívű lennék, egy leheletnyivel billenhetett volna az egyensúly a játékmenet-átvezető videó kombóból az előbbi javára. A játék rettentő izgalmas, a látványvilág a retinánkba ég, a harcrendszer kellően polírozott és maximalista, Max alkoholizmusát pedig egy pillanatra sem bánjuk. A dél-amerikai kalandok és helyszínek, a fegyverek zaja, a húsunkba csapódó lövedékek , az animációk és filmes effektek maradandó élményt nyújtanak. A Max Payne 3 technikailag a Rockstar legjobb munkája, ehhez semmi kétség sem férhet, mint ahogy ahhoz sem, hogy nagy esélyesként indul az év játéka címért. Tökéletes vétel, mindenkinek melegen ajánlott.

ZÁRÓ GONDOLAT

Tökéletes játék bizonyára nem létezik, azonban tökéletes játékélmény igen: a címe Max Payne 3, a Rockstar Games gondozásában jelent meg 2012. május 18-án.